2009. március 31., kedd
Karinthy Frigyes idézet
".....már akkor gondoltam rá, hogy hívő és haladó íróhoz erőteljes szavak illenek, nem helyes a boldog és puha békebeli impresszionisták módján nyavalyákban tetszelegni, elismerni ezzel, hogy a művészet, viszonylagosan, valami beteges állapot, szó sincs róla, inkább különleges, magasabb egészség."
2009. március 19., csütörtök
Felejts el mindent
Hogy szeretnél meghalni, kérdezte a belépô idegen? A soványka asszonyt meglepte e kérdés, így hirtelenjében nem is érdeklôdött ki ez az idegen, hanem önkéntelenül válaszolt. Csak úgy békésen elszenderülni, hogy észre se vegyem.
Akkor feküdj le, tedd a fejed tiszta, jó szagú vánkosra! Hunyd le szemed, felejts el mindent, de mindent. Gondolj a tó vízén szaladó felhôkre, a víztükörre hulló szirmokra, falevelekre, ahogy a széllel együtt ringatódznak, dudolnak, énekelnek.
De nem akarok még meghalni, még nincs itt az ideje. Öt gyermekem van ebbôl négy még neveletlen. A fiam moziba ment, ôt meg kellene várni, ô nem tudja hogyan kell felnôni.
Türelmetlen lett az idegen, s minden átmenet nélkül gorombává vált. Segíteni akartam neked, de te megátalkodott makacs vagy. Aki nem tudja maga mögött hagyni a gonddal fertôzött életet, szenvedések között fog meghalni. Figyelmeztettelek!
Várj, ne menj, mi marad utánnam visszafojtott hangon kérdezte az asszony?
Hm, öt gyereked van? Holtod után még sokáig fogsz élni, válaszolta a Halál.
Akkor feküdj le, tedd a fejed tiszta, jó szagú vánkosra! Hunyd le szemed, felejts el mindent, de mindent. Gondolj a tó vízén szaladó felhôkre, a víztükörre hulló szirmokra, falevelekre, ahogy a széllel együtt ringatódznak, dudolnak, énekelnek.
De nem akarok még meghalni, még nincs itt az ideje. Öt gyermekem van ebbôl négy még neveletlen. A fiam moziba ment, ôt meg kellene várni, ô nem tudja hogyan kell felnôni.
Türelmetlen lett az idegen, s minden átmenet nélkül gorombává vált. Segíteni akartam neked, de te megátalkodott makacs vagy. Aki nem tudja maga mögött hagyni a gonddal fertôzött életet, szenvedések között fog meghalni. Figyelmeztettelek!
Várj, ne menj, mi marad utánnam visszafojtott hangon kérdezte az asszony?
Hm, öt gyereked van? Holtod után még sokáig fogsz élni, válaszolta a Halál.
Karinthy helyettem beszél
Karinthy Frigyes:
A gyermek mostanában nyugtalan
Kit lelkem mélyében elrejtve hordok
A gyermek mostanában nyugtalan, -
A gyermek, kit csak én tudok magam,
Haragszik.
Sír és liheg - dobban szivembe' szíve,
Arcáról eltünt a szelíd mosoly -
Ráncolja rám nagy homlokát és oly
Mogorva.
Én járok és csinálom, ami dolgom
És mondom jóestét és jónapot
És merre megy? És ön mennyit kapott
Belőle?
Ahol a villamos megáll, én is megállok
A kémények közül kinéz a Hold
Alatta állok én s a szürke bolt
Fölötte.
Kinéz a hold. És vár. Én visszanézek,
A tekintete egyre tétovább; -
Már nedves és felhős - nem megy tovább,
Kicsordul...
A fordulónál pénzt veszek elő,
A szél hajambakap, mint könnyü kéz, -
Megfordul és szájtátva visszanéz:
Hát nem jössz?
A sziklaszirtre némán tűz a nap
És nincs, aki belőle bort ereszt -
Csúcsán mohos, penészes kőkereszt -
Tovább mék.
Este az ajtóban kulcsom csikordul,
Ádámcsutkám jár fel s alá - eszem.
Csók nélkül is elalszom csendesen
Az ágyban.
De kit lelkem méhében rejtve hordok
A gyermek ébren van, nem alszik el
És felriad és rugdal és szökell, -
Nem érti.
Felül, körülnéz a sötét szobában
Arcomra hajlik, nagy szemet mereszt,
Aztán legörbül a szája: - hát mi ez?
Őrült vagy?
A gyermek mostanában nyugtalan
Kit lelkem mélyében elrejtve hordok
A gyermek mostanában nyugtalan, -
A gyermek, kit csak én tudok magam,
Haragszik.
Sír és liheg - dobban szivembe' szíve,
Arcáról eltünt a szelíd mosoly -
Ráncolja rám nagy homlokát és oly
Mogorva.
Én járok és csinálom, ami dolgom
És mondom jóestét és jónapot
És merre megy? És ön mennyit kapott
Belőle?
Ahol a villamos megáll, én is megállok
A kémények közül kinéz a Hold
Alatta állok én s a szürke bolt
Fölötte.
Kinéz a hold. És vár. Én visszanézek,
A tekintete egyre tétovább; -
Már nedves és felhős - nem megy tovább,
Kicsordul...
A fordulónál pénzt veszek elő,
A szél hajambakap, mint könnyü kéz, -
Megfordul és szájtátva visszanéz:
Hát nem jössz?
A sziklaszirtre némán tűz a nap
És nincs, aki belőle bort ereszt -
Csúcsán mohos, penészes kőkereszt -
Tovább mék.
Este az ajtóban kulcsom csikordul,
Ádámcsutkám jár fel s alá - eszem.
Csók nélkül is elalszom csendesen
Az ágyban.
De kit lelkem méhében rejtve hordok
A gyermek ébren van, nem alszik el
És felriad és rugdal és szökell, -
Nem érti.
Felül, körülnéz a sötét szobában
Arcomra hajlik, nagy szemet mereszt,
Aztán legörbül a szája: - hát mi ez?
Őrült vagy?
2009. március 10., kedd
2009. február 27., péntek
Magán szigetek eladók
Erdeklôdni lehet a http://www.privateislandsonline.com/devilscbbh.htm weboldalon.
Fáradt? Pihenésre vágyik? Vásoljon lakatlan szigetet!
Telefon cseng.
Uzenet rögzítô: angol nyelhez nyomja meg az 1-es gombot, spanyol nyelvhez nyomja meg a 2-es gombot, francia nyelvhez nyomja meg a 3-ad gombot, német nyelvhez nyomja meg a 4-es gombot.......hottentotta nyelvhez nyomja meg a 66-os gombot..........magyar nyelvhez csak várja ki a végét!
Eltelik fél óra.
Erdeklôdô: Halló? Van ott valaki.
Hang: Mit akar?
Erdeklôdô: Kérem szépen én láttam a hirdeté.....süket
Hang: Nem vagyok süket, ne dadogjon itt, hanem mondja meg mit akar!
Erdeklôdô: Kérem a szigetet......
Hang: Azt nem lehet csak úgy kérni, azt meg kell vásárolni!
Erdeklôdô: Igen kéé.... szépen az a kis szigetet szeretném megvásárolni, amire az van írva $3M.
A sziget ugye nem nagyocska, épp jó volna. Megtudná mondani , hogy mit jelent az az M?
Hang: Milliót te idióta.
A vonal megszakad!
A telefon újra csöng.
Ugyanaz a hang: angol nyelvhez nyomja meg az 1-es gombot.
Hang: How can I help you Sir?
Erdeklôdô: Kérem szépen
Hang: Maga marha. A vonal megszakad.
Telefon újra megszólal.
Erdeklôdô: Adja Mr. Smithet.
Hang: Igen is parancsoljon.
Erdeklôdô: Szeretném uram megvásárolni a CS 56 számú szigetet.
Ingatlan közvetítô: Hogyne kérem. Mikor óhajtja megtekinteni?
E: Ezen a hétvégén megfelelne.
I: Természetesen úram. Van önnek hidroplánja.
E:Roplánom van, de hid nélkül. hi-hihi
I: Hm, ez igen szellemes. Akkor talán ajánlhatnék egy helikoptert.
E:Hol szállhatnék fel a helikopterre?
I: Sajnálom úram, de elôbb fel kell hívnom a repülôgép társaságot, hogy van-e eladó helikpterük.
E: Es mennyibe kerülne az a helikop....
I: Hát az attól függ, de már 500 ezerért lehet használt helikoptert kapni.
E: 500 ezer mi? Letudhatnánk ezt lirában, mondjuk Dante nyelvén?
I: Sajnálom úram, mi csak dollárt vagy Eurót fogadhatunk el.
E: Térjünk kérem vissza a szigetre!
I: Hogyne, hogyne!
E: Nem számíhatunk ebben a térségben kalóz támadásokra?
I: Lehetséges áram, de úgy egy kicsivel többe kerül.
E: Micsoda?
I: Igen kérem, de ajánlhatunk önnek bistosítást is kalóz támadás ellen is.
I: Oh, most érkezett a telefon, hogy helikopterük nincs, de jégtörôvel tudnának szolgálni.
E: Mit kezdjek én egy jégtörôvel a Karib-térségben?
I: Azt sosem tudjhatjuk. A Karib-térség tele van koral zátonyokkal, meg hasonló buckákkal.
E: Ertem. Hm.
E: Mondja, mennyi a sziget tengerszint feletti magassága. Nem kell tartanom attól, hogy pár év múlva a globális felmelegedés következtében eltûnik a sziget?
I: Uram erre is adhatunk önnek bíztosítást, nem is olyan drága, lévén, hogy egy ilyen kedves kis lakatlan szigetrôl van szó.
De ha az úr aggódik a globális felmelegés miatt, ajánlhatnék önnek egy alaszkai jéghegyet. Ott globális enyhülésre lehet számítani.
E: Alakszka? Es honnan tudom, hogy van alatta föld?
K: Biztos, hogy van alatta föld, csak nem tudjuk milyen mélyen. Ha óhajtja végezhetünk felméréseket.
E: Nem, nem! Hagyjuk kérem Alaszkát. Látok itt New Guinea környékén egy kedves zöld foltot és mellette egy vendég listát. Szeretnék feliratkozni rá.
K: Bocsásson meg uram az intimitásért, de hány éves ön?
E: 52.
K: Kérem ez nem vendéglista, hanem étlap, s harmincom felül nem fogadhatunk el jelentkezôt.
Istenem hát mi is csak emberek vagyunk
Nagyon nehéz embereknek emberekrôl írni én mondon neked. Embereknek állatokról, vagy állatoknak emberekrôl sokkal hálásabb feladat. Hogy milyen kedvelt téma az állatmese azt nem kell bizonyítanom, viszont elég gyatra elképzelépzelésem volt az állatoknak emberekrôl alkotott véleményérôl.
A múlt héten kissé melankólikus hangulatban voltam, s úgy éreztem beszélnek kell valakivel. Rusty, a szelid lelkù doberman mindig jó társnak bizonyult, de beszélgetni nem nagyon szoktunk, mivel a lélek rezdüléseibôl is értjük egymást. Ezúttal azonban úgy érezte, jobb ha megpróbál eltéríteni borús gondolataim medrébôl, s elmesélt egypár történetet, ami mostanában, vagy éppen elôzô éltében történt vele. Ilyen történet volt a csörgôkígyó esete, aki egy rossz pillanatában a saját farkába harapott, s fájdalom, de nem tudta azt elengedni. Ettôl kezdve nem tudott csörögni bármennyire is szükség lett volna rá. Igy a család nagy dilemma elôtt állt, hogy ki tanítsa meg csörögni a kicsineket. Az emberek között az a tévhit alakult ki, hogy a csörgô kígyó a csörgést veszélyhelyzetben használja, hogy elkerüljék egymást az emberrel. Ez nagy tévedés. A csörgés a kommunikáciának egyfajta magasabb rendû formája, amelyet az ember talán a morzéhoz hasonlithatna, ha mindenáron hasonítani akar.
Aztán beszélt a 200 éves aranyszemû papagállyal kötött barátságáról, aki élete folyamán megtanult 10 különbözô nyelvet, köztük az ó-görögöt, s eredetiben szavalta Omar Khayyam perzsa költô verseit. Most viszont az s az új gazdása, - ahogy ô említette - ez a “homo-idiótis,” csak annyit tud mondani Pityuka vagyok, Pityuka vagyok. Szóba került még Rainer Maria Rilke lelki kapcsolata állatkerti párduccal, de amikor a kutya és az ember kapcsolatára került sor Rusty kissé rezignált lett, de errôl majd egy másik alkalommal számolok be. Annyit azért szeretnék elárulni, hogy a kutyák és egyáltalán az állatok harmonikusan élnek környezetükkel. Nem tûnôdnek a tegnapon, nem aggódnak a holnap miatt, viszont mihely kapcsolatba kerülnek az emberrel ez az össszhang felbomlik, s a zûrzavar lép a helyébe.
Az ember a valóságot, amit tulajdonképpen a saját képére formált, olyan banálisnak, olyan mindennapinak tartja, hogy nem akar róla tudomást venni. Sôt inkább menekül a valóság vagy éppen az ügyeletes igazság elôl, nehogy az unalom vagy a depresszió posványába sûllyedve dagonyázzon saját könnypocsolyájában. Háború van? Hát istenem mikor nincs? Tudomásul kell venni, hogy ez része az evoluciónak melynek a mai napig alanyai és tárgyai vagyunk.
Szaki Bácsi annak idején megkérdezte a diszes elsô C osztály tanulóit, hogy ki volt az ôsember ellensége? Erre mindenki kórusban: a mammuuuut. Erre ô “Dehogy a mamut, a másik ôsember!” Akkor még a neandervölgyi ôsembert tartották a homo sapiens elôdjének, de Szaki bácsi, rendes polgári nevén Szakály Ferenc gimnáziumi történelem és földrajz tanár, valamint polihistor, már akkor sejtetni engedte velünk, hogy a homo sapiens jó szomszéd módjára kiírtotta vetélytársait, amelyeket ma homo habilis, homo erectus, homo heidelbergensis és homo rhodesiensis néven ismerünk. Egyedül a homo ludens tudta megtéveszteni e vérengzô fajt, s látszólag beilleszkedett a homos sapiens sapiens bonyolult világába. Itt-ott azonban felbukkannak mitoszok, amelyek arról adnak számot, hogy a homo ludens kisebb nagyobb disszidens csoportokat alkotva, várja mikor robbantja fel magát a modern értelemben vett emberiség. A homo ludens is felismeri a faji, nemzetiségi, nyelvi és más egyéb emberi problémákat, de valamiféle perverz ösztöntôl vezérelve nem megoldonai, hanem irónikus pajkosságával elmaszatolja a jelentôségét.
Nagy általánosságban elfogadott az az elmélet, miszerint az embert a munka és a tagolt beszéd és gondolkodás különbözteti meg az állatvilágtól, no meg hogy, hogy társadalmi lény. Szeretném azért arra is felhívni a figyelmet, hogy egyedül az ember az a teremtmény aki ha megöli áldozatát inkább elássa, mintsem megegye. Ezt a viselkedési formát sok állatnál is megfigyelhetjük, mert állat a felhalmozott élelmet elraktározza inségesebb idôkre. Valószinù ez a tulajdonság a korábbi fejlôdési stádiumból maradt ránk, csak már a jelentése a homályba merült.
A munka mellett az elvont gondolkodásra is képes az ember, s ez egyeseknél olymódon kifinomult, hogy a munka maga is elvont fogalommá vált nála. A kutyám véleménye szerint a szótagolt beszéd kimondottan akadályozza az embert az elvont gondolkodásban, mivel nem képes improvizációra. Néha mond ilyeneket, hogy subi-dubi-duuuub, mag yahooooo de ez csak a bizonyos hormonok túltengésére utal.
De hogy visszatérjünk a háborúkra, abszolut érthetetlen miért csinált az ember olyan nagy ügyet a szórványosan elkövetett gyilkosságokból, lincselésekbôl, gyújtogatásból vagy esetleg a nemi erôszakból. A homo sapien sapiens génjeiben hordozza a gyilkosságra való hajlamot, ezért igazán nem is vonhatjuk érte felelôsségre. Bistos vagyok benne, hogy sokunk látott már olyan táblát, amelyen nagy nyomtatott betükkel az áll: “Vigyázza a kutya harap!” Igen a kuty tud harapni, persze csak ha muszály. Viszont még sosem láttunk olyan táblát házfalakra erôsítve “Vigyázz az ember öl!” Ez csak azért lehet, mert nem a kutyák, hanem az emberek készítik a táblákat. El tudjátok képzelni, mit írna egy nerc, vagy pézsma patkány egy ilyen táblára?
A bûnözôkkel egyébkébkét nem az a baj, hogy berugnak és szétverik a Fogadó a Szürke Lóhoz nevù vendéglôt, hanem az, hogy iskolába járnak, s megtanulnak ideológiát szerkeszteni tetteik elkövetésére. Sôt mozgalmat építenek rá, s mindjárt faji, vallási vagy éppen kissebbségi kérdést csinálnak belôle, amitôl már minden normális embenek az agyveleje beteget jelent hosszabb-rövidebb idôre. Az emberek elkezdenek csoportosulni, mozgalmakat indítani, pufoktatni, elôször csak frázisokat, aztán amit éppen lehet.
Itt vannak például a szakszervezetek. A minap három kaliforniai cég munkásait a szakszervezet sztrájkolásra szúlította fel. Volt aki beteget akart jelenteni, hogy ne kelljen sztrájkolnia, de nem volt kiút, meg kellett jelennie betegen is. Viszont hogy az idô gyorsabban múljon, a cégek kapui elôtt nyárson sûltet készítettek, és sört ittak hozzá, zenét hallgattak, hogy ne legyen kárba veszett idô, ha már egyszer nem kapnak fizetést ezekért a töntetésekért. Bocsánat, csak a munkások nem kaptak, mert a szakszervezetisek pont a munka kellôs közepében voltak, s ezért pémium is járt nekik.
Ezek a felfordulások azonban értelmetlen költségekbe verik a termelô vállalatokat és jobban legatyásítják az államháztartást.
Napjainkban elindultak olyan körlevelek, hogy ne vegyél külföldi árut, vásárolj amerikait, hogy honfitársaid, családtagjaid megtarthassák munkájukat. Könyörgöm, hogyan vásárolhatnék amerikai autót, ha a szakszervezet áldásos tevékenysége következtében az amerikai autok szarok.
Ugye most már látják mennyire fárasztóak ezek a dolgok. Viszont az tagadhatatlanul érdekesebb az, amikor Kamilla hercegnô enyhén alkoholos állapotban legurult a Buckingham palota lépcsôjérôl. Szerencsére az imént említett hölgynek semmi olyan baja nem lett, ami már elôtte nem volt. Persze ha Lukácsné a házmester kibukik mert a lépcsôházat már megint összehuggyozták, és a férje egy idióta, senki nem hökken meg.
Na látják, most ezért nem beszélek az adózási viszonyokról, és hogy az ember társas lény, pedig nagyon tanulságos volna. Nekem is szükségem van egy kis áramszünetre, mert a fônököm a szomszéd szobában indulókat énekel. Istenem, 33 évig katona volt.
A múlt héten kissé melankólikus hangulatban voltam, s úgy éreztem beszélnek kell valakivel. Rusty, a szelid lelkù doberman mindig jó társnak bizonyult, de beszélgetni nem nagyon szoktunk, mivel a lélek rezdüléseibôl is értjük egymást. Ezúttal azonban úgy érezte, jobb ha megpróbál eltéríteni borús gondolataim medrébôl, s elmesélt egypár történetet, ami mostanában, vagy éppen elôzô éltében történt vele. Ilyen történet volt a csörgôkígyó esete, aki egy rossz pillanatában a saját farkába harapott, s fájdalom, de nem tudta azt elengedni. Ettôl kezdve nem tudott csörögni bármennyire is szükség lett volna rá. Igy a család nagy dilemma elôtt állt, hogy ki tanítsa meg csörögni a kicsineket. Az emberek között az a tévhit alakult ki, hogy a csörgô kígyó a csörgést veszélyhelyzetben használja, hogy elkerüljék egymást az emberrel. Ez nagy tévedés. A csörgés a kommunikáciának egyfajta magasabb rendû formája, amelyet az ember talán a morzéhoz hasonlithatna, ha mindenáron hasonítani akar.
Aztán beszélt a 200 éves aranyszemû papagállyal kötött barátságáról, aki élete folyamán megtanult 10 különbözô nyelvet, köztük az ó-görögöt, s eredetiben szavalta Omar Khayyam perzsa költô verseit. Most viszont az s az új gazdása, - ahogy ô említette - ez a “homo-idiótis,” csak annyit tud mondani Pityuka vagyok, Pityuka vagyok. Szóba került még Rainer Maria Rilke lelki kapcsolata állatkerti párduccal, de amikor a kutya és az ember kapcsolatára került sor Rusty kissé rezignált lett, de errôl majd egy másik alkalommal számolok be. Annyit azért szeretnék elárulni, hogy a kutyák és egyáltalán az állatok harmonikusan élnek környezetükkel. Nem tûnôdnek a tegnapon, nem aggódnak a holnap miatt, viszont mihely kapcsolatba kerülnek az emberrel ez az össszhang felbomlik, s a zûrzavar lép a helyébe.
Az ember a valóságot, amit tulajdonképpen a saját képére formált, olyan banálisnak, olyan mindennapinak tartja, hogy nem akar róla tudomást venni. Sôt inkább menekül a valóság vagy éppen az ügyeletes igazság elôl, nehogy az unalom vagy a depresszió posványába sûllyedve dagonyázzon saját könnypocsolyájában. Háború van? Hát istenem mikor nincs? Tudomásul kell venni, hogy ez része az evoluciónak melynek a mai napig alanyai és tárgyai vagyunk.
Szaki Bácsi annak idején megkérdezte a diszes elsô C osztály tanulóit, hogy ki volt az ôsember ellensége? Erre mindenki kórusban: a mammuuuut. Erre ô “Dehogy a mamut, a másik ôsember!” Akkor még a neandervölgyi ôsembert tartották a homo sapiens elôdjének, de Szaki bácsi, rendes polgári nevén Szakály Ferenc gimnáziumi történelem és földrajz tanár, valamint polihistor, már akkor sejtetni engedte velünk, hogy a homo sapiens jó szomszéd módjára kiírtotta vetélytársait, amelyeket ma homo habilis, homo erectus, homo heidelbergensis és homo rhodesiensis néven ismerünk. Egyedül a homo ludens tudta megtéveszteni e vérengzô fajt, s látszólag beilleszkedett a homos sapiens sapiens bonyolult világába. Itt-ott azonban felbukkannak mitoszok, amelyek arról adnak számot, hogy a homo ludens kisebb nagyobb disszidens csoportokat alkotva, várja mikor robbantja fel magát a modern értelemben vett emberiség. A homo ludens is felismeri a faji, nemzetiségi, nyelvi és más egyéb emberi problémákat, de valamiféle perverz ösztöntôl vezérelve nem megoldonai, hanem irónikus pajkosságával elmaszatolja a jelentôségét.
Nagy általánosságban elfogadott az az elmélet, miszerint az embert a munka és a tagolt beszéd és gondolkodás különbözteti meg az állatvilágtól, no meg hogy, hogy társadalmi lény. Szeretném azért arra is felhívni a figyelmet, hogy egyedül az ember az a teremtmény aki ha megöli áldozatát inkább elássa, mintsem megegye. Ezt a viselkedési formát sok állatnál is megfigyelhetjük, mert állat a felhalmozott élelmet elraktározza inségesebb idôkre. Valószinù ez a tulajdonság a korábbi fejlôdési stádiumból maradt ránk, csak már a jelentése a homályba merült.
A munka mellett az elvont gondolkodásra is képes az ember, s ez egyeseknél olymódon kifinomult, hogy a munka maga is elvont fogalommá vált nála. A kutyám véleménye szerint a szótagolt beszéd kimondottan akadályozza az embert az elvont gondolkodásban, mivel nem képes improvizációra. Néha mond ilyeneket, hogy subi-dubi-duuuub, mag yahooooo de ez csak a bizonyos hormonok túltengésére utal.
De hogy visszatérjünk a háborúkra, abszolut érthetetlen miért csinált az ember olyan nagy ügyet a szórványosan elkövetett gyilkosságokból, lincselésekbôl, gyújtogatásból vagy esetleg a nemi erôszakból. A homo sapien sapiens génjeiben hordozza a gyilkosságra való hajlamot, ezért igazán nem is vonhatjuk érte felelôsségre. Bistos vagyok benne, hogy sokunk látott már olyan táblát, amelyen nagy nyomtatott betükkel az áll: “Vigyázza a kutya harap!” Igen a kuty tud harapni, persze csak ha muszály. Viszont még sosem láttunk olyan táblát házfalakra erôsítve “Vigyázz az ember öl!” Ez csak azért lehet, mert nem a kutyák, hanem az emberek készítik a táblákat. El tudjátok képzelni, mit írna egy nerc, vagy pézsma patkány egy ilyen táblára?
A bûnözôkkel egyébkébkét nem az a baj, hogy berugnak és szétverik a Fogadó a Szürke Lóhoz nevù vendéglôt, hanem az, hogy iskolába járnak, s megtanulnak ideológiát szerkeszteni tetteik elkövetésére. Sôt mozgalmat építenek rá, s mindjárt faji, vallási vagy éppen kissebbségi kérdést csinálnak belôle, amitôl már minden normális embenek az agyveleje beteget jelent hosszabb-rövidebb idôre. Az emberek elkezdenek csoportosulni, mozgalmakat indítani, pufoktatni, elôször csak frázisokat, aztán amit éppen lehet.
Itt vannak például a szakszervezetek. A minap három kaliforniai cég munkásait a szakszervezet sztrájkolásra szúlította fel. Volt aki beteget akart jelenteni, hogy ne kelljen sztrájkolnia, de nem volt kiút, meg kellett jelennie betegen is. Viszont hogy az idô gyorsabban múljon, a cégek kapui elôtt nyárson sûltet készítettek, és sört ittak hozzá, zenét hallgattak, hogy ne legyen kárba veszett idô, ha már egyszer nem kapnak fizetést ezekért a töntetésekért. Bocsánat, csak a munkások nem kaptak, mert a szakszervezetisek pont a munka kellôs közepében voltak, s ezért pémium is járt nekik.
Ezek a felfordulások azonban értelmetlen költségekbe verik a termelô vállalatokat és jobban legatyásítják az államháztartást.
Napjainkban elindultak olyan körlevelek, hogy ne vegyél külföldi árut, vásárolj amerikait, hogy honfitársaid, családtagjaid megtarthassák munkájukat. Könyörgöm, hogyan vásárolhatnék amerikai autót, ha a szakszervezet áldásos tevékenysége következtében az amerikai autok szarok.
Ugye most már látják mennyire fárasztóak ezek a dolgok. Viszont az tagadhatatlanul érdekesebb az, amikor Kamilla hercegnô enyhén alkoholos állapotban legurult a Buckingham palota lépcsôjérôl. Szerencsére az imént említett hölgynek semmi olyan baja nem lett, ami már elôtte nem volt. Persze ha Lukácsné a házmester kibukik mert a lépcsôházat már megint összehuggyozták, és a férje egy idióta, senki nem hökken meg.
Na látják, most ezért nem beszélek az adózási viszonyokról, és hogy az ember társas lény, pedig nagyon tanulságos volna. Nekem is szükségem van egy kis áramszünetre, mert a fônököm a szomszéd szobában indulókat énekel. Istenem, 33 évig katona volt.
Rainer Maria Rilke: Párduc
Szeme a rácsok futásába veszve
úgy kimerűlt, hogy már semmit se lát.
Ugy érzi, mintha rács ezernyi lenne
s ezer rács mögött nem lenne világ.
Puha lépte acéllá tömörűl
s a legparányibb körbe fogva jár:
az erő tánca ez egy pont körűl,
melyben egy ájúlt, nagy akarat áll.
Csak néha fut fel a pupilla néma
függönye. Ekkor egy kép beszökik,
átvillan a feszült tagokon és a
szívbe ér - és ott megszùnik.
Szabó Lôrinc fordítása
úgy kimerűlt, hogy már semmit se lát.
Ugy érzi, mintha rács ezernyi lenne
s ezer rács mögött nem lenne világ.
Puha lépte acéllá tömörűl
s a legparányibb körbe fogva jár:
az erő tánca ez egy pont körűl,
melyben egy ájúlt, nagy akarat áll.
Csak néha fut fel a pupilla néma
függönye. Ekkor egy kép beszökik,
átvillan a feszült tagokon és a
szívbe ér - és ott megszùnik.
Szabó Lôrinc fordítása
2009. február 15., vasárnap
Zongora labdákkal
Sokan nem tudják még mi mindenre jó a zongora. Bolgodan emlékszem vissza arra az idôszakra, amikor még egész kisgyerekként zongora darabokkal játszottam.
2009. január 27., kedd
Kilincsnyaló
megnyaltam a fagyott kilincset,
mivel mondták nem szabad,
mit nem hagyhattam észrevétlen
mert a nyelvem ráragadt.
csillagok járását követtem,
míg az óra körben járt,
szokásaikat megtanulni
ember lévén nem használt.
most itt állok egy kapu elôtt,
ami könnyen nyitható,
mit is mondjak ki vagyok én,
egy fáradt kilincsnyaló?
A költô megjegyzése:
Tulajdonképpen a mû elérte célját, ha az olvasó szenved, mert a költô is szenvedett eme eszmefuttatás közepette.
mivel mondták nem szabad,
mit nem hagyhattam észrevétlen
mert a nyelvem ráragadt.
csillagok járását követtem,
míg az óra körben járt,
szokásaikat megtanulni
ember lévén nem használt.
most itt állok egy kapu elôtt,
ami könnyen nyitható,
mit is mondjak ki vagyok én,
egy fáradt kilincsnyaló?
A költô megjegyzése:
Tulajdonképpen a mû elérte célját, ha az olvasó szenved, mert a költô is szenvedett eme eszmefuttatás közepette.
2009. január 26., hétfő
A köd, a köd a síkon mindent beföd........
Ma reggel hatalmas ködre ébredt Florida. Amikor kinyitottam a garázsajtót nem voltam benne biztos, hogy a szita ajtó le van erestve-e vagy sem, mert olyan fehér volt minden. Mikor meggyôzôdtem róla, hogy ez a puha fehérség a kinti világ, kisétáltam, s körülnéztem. Ez érdekes volt. Ugyanazt lállam jobbról, mint balról. Aztán kezek nyúltak ki a ködbôl közvetlen az orrom elôtt. Borotvaéles agyammal azonnal felfogtam, hogy ez csak Running Water lehet, s még nem ment el dolgozni. De hol a kocsija. Az is ott volt két lépésnyire tôlem a köd tökéletes inkognitójában.
Mondtam neki menjünk bankot rabolni. Erre ô, ha bemégy a bankba ott nincs köd. Hát akkor ne menjünk be! Akkor meg hogy akarsz bankot rabolni? S a beszélgetés ebben a stílusban tartott volna még egy darabig, ha én beszédes állapotban vagyok. De nem. Ébredés után szeretem kiélvezni az álomittas bambaságom, s jól esik az alapjáraton elinditott nap aprú zörejei, a kávéfôzô szörcsölése, a ahogy a kutyi mély basszus hangján mórikálja magát. Persze néha röfög is. A Rusty, nem én. Nagy világosságra sincs szükségem, mert a tárgyakat is inkább a tapíntás útján érzékelem. Nemúgy Running Water. Ahogy kinyilik a szeme teljes gôzzel beindul a gépezet, s azonnal beszélni kezd, és naná mindig van mirôl. De nemcsak olyan kutyafuttából odavetett tômondatokban fejezi ám ki magát! Szép hangja van meg kell hagyni, így nem kellemetlen, csak nem kell odafigyelni, hogy ne túráztassam az agyamat. Amellet, hogy nagy dumás nem mond túl sokat, inkább ködösít. Ezt a mai nagy ködöt is az ô számlájára írom.
Mondtam neki menjünk bankot rabolni. Erre ô, ha bemégy a bankba ott nincs köd. Hát akkor ne menjünk be! Akkor meg hogy akarsz bankot rabolni? S a beszélgetés ebben a stílusban tartott volna még egy darabig, ha én beszédes állapotban vagyok. De nem. Ébredés után szeretem kiélvezni az álomittas bambaságom, s jól esik az alapjáraton elinditott nap aprú zörejei, a kávéfôzô szörcsölése, a ahogy a kutyi mély basszus hangján mórikálja magát. Persze néha röfög is. A Rusty, nem én. Nagy világosságra sincs szükségem, mert a tárgyakat is inkább a tapíntás útján érzékelem. Nemúgy Running Water. Ahogy kinyilik a szeme teljes gôzzel beindul a gépezet, s azonnal beszélni kezd, és naná mindig van mirôl. De nemcsak olyan kutyafuttából odavetett tômondatokban fejezi ám ki magát! Szép hangja van meg kell hagyni, így nem kellemetlen, csak nem kell odafigyelni, hogy ne túráztassam az agyamat. Amellet, hogy nagy dumás nem mond túl sokat, inkább ködösít. Ezt a mai nagy ködöt is az ô számlájára írom.
2009. január 22., csütörtök
Jelek mindenütt vannak
Nap mint nap gondolkodom azon, hogy mikor menjek nyugdijba. Nem értem el a nyugdijkorhatárt ugyan, de jó lenne egy kicsit élvezni a független, gondtalan életet jó társam oldalán. További töprengrengésekre nincs okom. Ma reggel ébredés után hosszú ideig gondolkodnom kellett azon hol is dolgozom, annak ellenére hogy már kilencedik éve osztogatom tanácsimat a helyi lakosságnak. Ezt isteni jelnek tekintettem. Ha egy reggel elfelejtek bemenni dolgozni, az biztos jele annak, hogy minden vacillálás nélkül nyugalomba vonulhatok.
2009. január 21., szerda
Párizs
www.photojpl.com/tour/08toureiffel/08toureiffel.html; Eiffel torony
http://www.photojpl.com/flash/08notredbs.html; Notre Dame mellékhajó
http://www.photojpl.com/flash/08notredbs.html; Notre Dame mellékhajó
2009. január 20., kedd
Napút - Az eredendô mûveltség honlapja
Hálás kösznetem a 8. sz. kiadványért.
http://naput.hu/index.php
http://naput.hu/index.php
2009. január 14., szerda
Guillaume Apollinaire
L' Adieu
J'ai cueilli ce brin de bruyère
L'automne est morte souviens-t'en
Nous ne nous verrons plus sur terre
Odeur du temps Brin de bruyère
Et souviens-toi que je t'attends
The Farewell
I picked this sprig of heather
Autumn has died you must remember
We shall not see each other ever
I'm waiting and you must remember
Time's perfume is a sprig of heather
El adiós
Recogí esta brizna en la nieve
Recuerda aquel otoño
En breve
No nos veremos más
Yo muero
Olor del tiempo brizna leve
Recuerda siempre que te espero
Búcsú
Letéptem ezt a hangaszálat
Már tudhatod az ősz halott
E földön többé sose látlak
Ó idő szaga hangaszálak
És várlak téged tudhatod.
J'ai cueilli ce brin de bruyère
L'automne est morte souviens-t'en
Nous ne nous verrons plus sur terre
Odeur du temps Brin de bruyère
Et souviens-toi que je t'attends
The Farewell
I picked this sprig of heather
Autumn has died you must remember
We shall not see each other ever
I'm waiting and you must remember
Time's perfume is a sprig of heather
El adiós
Recogí esta brizna en la nieve
Recuerda aquel otoño
En breve
No nos veremos más
Yo muero
Olor del tiempo brizna leve
Recuerda siempre que te espero
Búcsú
Letéptem ezt a hangaszálat
Már tudhatod az ősz halott
E földön többé sose látlak
Ó idő szaga hangaszálak
És várlak téged tudhatod.
Falak
Szobája szûkülô falai belé préselték a magányt, s semmi másra csak ablakokra, szép nagy ablakokra vágyott, hogy láthassa mi történik körülötte. Hosszú idô és sok türelem kellett ahhoz míg ezeket a védelmet nyújtó falakat felépítette. Szerette biztonságát, kényelmes is volt, de egy idô után egyre gyakrabban kezdte figyelni az átszûrôdô hangokat. Képzelete, akarata ellenére, lassan tôle függetlenül önálló életet kezdett élni, s benépesítette a kicsiny vermet - mert ekkor már veremnek érezte - barátokkal, ellenségekkel, csodalényekkel. Szabadon utazott idôben és térben.
Képzelete elôször a föld tengelyéhez, a Himalája csúcsaira repítette, ahol az ég ugyanolyan fehér volt mint a föld, s a szempilláján fennakadó hópelyhek gyorsan gyülekeztek. Azonban a hegyek istenei nem szerették otthonukban a tiszteletlen betolakodókat, s fagyos lehelletükkel a csontvelejébe bújtak, hogy sípcsontján keresztül kihúzzák agyvelejét. Azon nyomban a Szaharába, Allah kertje után vágyott, hogy annak forró homokjában temetkezve figyelhesse a homokfutó százlábúak rohanását, ahogy hùtik testüket. Járt a világ minden táján. Fáraók borát itta, vulkánok tùzébôl gyújtott pipájára, Dionüszosszal hahotázott, s megfújta Valhalla kürtjét, ahol az elesett hôsök vártak a végsô összecsapásra.
A harci tûz sem tudta marasztalni, hirtelen békére vágyott, felkereste O-hanami cseresznyefáit, ahol a fehér szirmokat ringatta, kergette a szellô. Átengedte egész lényét a szél dudolásának, s a szirmokkal együtt a semmibe repült. Megszûnt a világ, csak a lehellet könnyù lebegés létezett, amely lehùtötte lázas agyát, elaltatta minden gondolatát, s szelíden letette az álom és az ébrenlét küszöbére.
Ez a hely elhitette vele, hogy az örökkévalóság számára is létezik csak ki kell várnia, amig a szép barna szemû lány haját befonják a szelek. Ettôl kezdve ahányszor csak tehette eljött ide, s várt.
Hogy mennyi idô telt el nem tudta, de azon kapta magát, hogy a semmi ölelésétôl hirtelen elkapta a félelem, amely szomorúsággá csendesült a gondolatra, hogy ô is meghal csakúgy mint más ember, s még csak észre sem veszi?
Belecsípett saját karjába s ráébredt nem érzékeli mi a valóság, s mi a képzelete szüleménye, s csak korábbi, a világgal való tapasztalatai adtak segítséget eligazodásra. Olyannyira megcsalták érzékei, hogy nem lepôdött volna meg azon sem, ha Einstein megveregeti a vállát, s biztatóan ráhunyorít. Természetesen tudta, hogy Einstein meghalt mielôtt még ô megszületett volna, s így nem is tudhatott semmit az ô vélt vagy valódi személyes problámáiról.
Mivel babonás volt betette képzeletét balzsébébe, s a biztonság kedvéért megtapogatta, megütögette, hogy ott van-e.
Igy történt, hogy minden elôzetes töprengés nélkül hátrahagyva kicsiny kamráját elindult, hogy megtalálja az útat a szabad örvénylés felé, hogy belevethesse magát abba, s a légmozgás átfujja, megtisztítsa agyát, megmozgatja ellustult beleit.
Eleinte csak találomra ment az egyik irányba de újból és újból falakkal találta magát szemben. Kiváncsian nézett mögéjük, hogy mit takarnak el elôle, de a folyosó csak irányt változtatott, s a feltáruló távolság újabb biztató reményével csalogatta. Sok sok ilyen falat hagyott maga mögött, olykor úgy tûnt, hogy erre már járt, ismeri ezeket a néma, személytelen, szenvtelen falakat, amelyek egykedvûen terelik egy megadott irányba. Az egyhangúság kedvét szegte, de a vándorlás a génjeibe volt kódolva, így nem tehetett mást, mint hogy kövesse azt. Ha mindig jobbra tartok el kell jutnom valahová, okoskodott magában, mintha lett volna választása, s maga sem vette észre, hogy egyre jobban megbabonázva gyorsítja lépteit, majd ôrül rohanásba csap át.
Semmi nem történt csak a föld lett keményebb lépteinek súlya alatt, s a világosság egyre csökkent. Végül kimerülten leroskadt a nyírkos talajra, s akkor érezte elôször, hogy a talaj remeg. Gyengén alig érezhetôen, de remeg. Fülét a földhöz tapasztotta, s valahol féktelen mének vágtájának robaját vélte felfedezni. Felpattant, s a falhoz lapult nehogy eltapossák, s ekkor érezte, hogy a fal is remeg. Félelmében felkente magát a falra olyannyira, hogy eggyé vált a vakolattal, s izgalmában a hasa táján kiütött a salétrom. A lódobogást a befalazottak eszeveszett sikolya váltotta fel. Már semmit sem bánt, szivesen megadta volna magát falrafeszített tehetetlenségnek, de a küzdés lángnyelve felcsapott lüktetô ereibôl, mely felperzselte, feketére égette a falakat, s ô maga szállingózó pernyeként repült a lágoktól vörösre festett ég felé.
A magasból visszapillantott a földre, s a domborodó földgolyón nemcsak egy, de számtalan egymástól távolabb sokkal nagyobb lángoló, vagy éppen már hamvadó tûzeket pillantott meg. Átengedte magát az tenger felôl jövô párás meleg szélnek, s hagyta, hogy az felemelje, s a szárazföld belseje felé a várakozó fekete viharfelhôkbe sodorja. Repülve úszott a cumulus nimbus nehéz párájában, s az esôfüggönybe kapaszkodva kissé puffanva ugyan, de földet ért. Egy marék felhôvel a kezében nézte az eget, ahogy a nappali világosság lassan visszatér, a fény diadalmasan áttör rajta, hogy felszippantsa azokat a tócsákat, amelyet a szárazra szikkadt föld még nem nyelt el. Szabályosan harcra keltek egymással az utolsó csep vízért is.
Nem is volt olyan borzasztó gondolta, s a gyorsan eltùnô tócsa fölé hajolva kémlelte saját arcát. Kétséget kizáróan egy ismeretlen ábrázat nézett vissza rá, de hirtelenjében nem is emlékezett a saját képére sem. Jöttek mások is, ismeretlen nyelven szóltak hozzá, bólítottak és tovább mentek. Akkor jött a barna szemü lány. Nem mosolygott mint álmában, sôt egy kis rosszallás volt a pillantásában, ahogy kinyujtotta felé a karját. Miközben megfokta a felajánlott kezet, rájött ki is ô valójában, honnan jött s hová tart, de föként arra, hogy ez a pillanat a legfontosabb múló életében.
Képzelete elôször a föld tengelyéhez, a Himalája csúcsaira repítette, ahol az ég ugyanolyan fehér volt mint a föld, s a szempilláján fennakadó hópelyhek gyorsan gyülekeztek. Azonban a hegyek istenei nem szerették otthonukban a tiszteletlen betolakodókat, s fagyos lehelletükkel a csontvelejébe bújtak, hogy sípcsontján keresztül kihúzzák agyvelejét. Azon nyomban a Szaharába, Allah kertje után vágyott, hogy annak forró homokjában temetkezve figyelhesse a homokfutó százlábúak rohanását, ahogy hùtik testüket. Járt a világ minden táján. Fáraók borát itta, vulkánok tùzébôl gyújtott pipájára, Dionüszosszal hahotázott, s megfújta Valhalla kürtjét, ahol az elesett hôsök vártak a végsô összecsapásra.
A harci tûz sem tudta marasztalni, hirtelen békére vágyott, felkereste O-hanami cseresznyefáit, ahol a fehér szirmokat ringatta, kergette a szellô. Átengedte egész lényét a szél dudolásának, s a szirmokkal együtt a semmibe repült. Megszûnt a világ, csak a lehellet könnyù lebegés létezett, amely lehùtötte lázas agyát, elaltatta minden gondolatát, s szelíden letette az álom és az ébrenlét küszöbére.
Ez a hely elhitette vele, hogy az örökkévalóság számára is létezik csak ki kell várnia, amig a szép barna szemû lány haját befonják a szelek. Ettôl kezdve ahányszor csak tehette eljött ide, s várt.
Hogy mennyi idô telt el nem tudta, de azon kapta magát, hogy a semmi ölelésétôl hirtelen elkapta a félelem, amely szomorúsággá csendesült a gondolatra, hogy ô is meghal csakúgy mint más ember, s még csak észre sem veszi?
Belecsípett saját karjába s ráébredt nem érzékeli mi a valóság, s mi a képzelete szüleménye, s csak korábbi, a világgal való tapasztalatai adtak segítséget eligazodásra. Olyannyira megcsalták érzékei, hogy nem lepôdött volna meg azon sem, ha Einstein megveregeti a vállát, s biztatóan ráhunyorít. Természetesen tudta, hogy Einstein meghalt mielôtt még ô megszületett volna, s így nem is tudhatott semmit az ô vélt vagy valódi személyes problámáiról.
Mivel babonás volt betette képzeletét balzsébébe, s a biztonság kedvéért megtapogatta, megütögette, hogy ott van-e.
Igy történt, hogy minden elôzetes töprengés nélkül hátrahagyva kicsiny kamráját elindult, hogy megtalálja az útat a szabad örvénylés felé, hogy belevethesse magát abba, s a légmozgás átfujja, megtisztítsa agyát, megmozgatja ellustult beleit.
Eleinte csak találomra ment az egyik irányba de újból és újból falakkal találta magát szemben. Kiváncsian nézett mögéjük, hogy mit takarnak el elôle, de a folyosó csak irányt változtatott, s a feltáruló távolság újabb biztató reményével csalogatta. Sok sok ilyen falat hagyott maga mögött, olykor úgy tûnt, hogy erre már járt, ismeri ezeket a néma, személytelen, szenvtelen falakat, amelyek egykedvûen terelik egy megadott irányba. Az egyhangúság kedvét szegte, de a vándorlás a génjeibe volt kódolva, így nem tehetett mást, mint hogy kövesse azt. Ha mindig jobbra tartok el kell jutnom valahová, okoskodott magában, mintha lett volna választása, s maga sem vette észre, hogy egyre jobban megbabonázva gyorsítja lépteit, majd ôrül rohanásba csap át.
Semmi nem történt csak a föld lett keményebb lépteinek súlya alatt, s a világosság egyre csökkent. Végül kimerülten leroskadt a nyírkos talajra, s akkor érezte elôször, hogy a talaj remeg. Gyengén alig érezhetôen, de remeg. Fülét a földhöz tapasztotta, s valahol féktelen mének vágtájának robaját vélte felfedezni. Felpattant, s a falhoz lapult nehogy eltapossák, s ekkor érezte, hogy a fal is remeg. Félelmében felkente magát a falra olyannyira, hogy eggyé vált a vakolattal, s izgalmában a hasa táján kiütött a salétrom. A lódobogást a befalazottak eszeveszett sikolya váltotta fel. Már semmit sem bánt, szivesen megadta volna magát falrafeszített tehetetlenségnek, de a küzdés lángnyelve felcsapott lüktetô ereibôl, mely felperzselte, feketére égette a falakat, s ô maga szállingózó pernyeként repült a lágoktól vörösre festett ég felé.
A magasból visszapillantott a földre, s a domborodó földgolyón nemcsak egy, de számtalan egymástól távolabb sokkal nagyobb lángoló, vagy éppen már hamvadó tûzeket pillantott meg. Átengedte magát az tenger felôl jövô párás meleg szélnek, s hagyta, hogy az felemelje, s a szárazföld belseje felé a várakozó fekete viharfelhôkbe sodorja. Repülve úszott a cumulus nimbus nehéz párájában, s az esôfüggönybe kapaszkodva kissé puffanva ugyan, de földet ért. Egy marék felhôvel a kezében nézte az eget, ahogy a nappali világosság lassan visszatér, a fény diadalmasan áttör rajta, hogy felszippantsa azokat a tócsákat, amelyet a szárazra szikkadt föld még nem nyelt el. Szabályosan harcra keltek egymással az utolsó csep vízért is.
Nem is volt olyan borzasztó gondolta, s a gyorsan eltùnô tócsa fölé hajolva kémlelte saját arcát. Kétséget kizáróan egy ismeretlen ábrázat nézett vissza rá, de hirtelenjében nem is emlékezett a saját képére sem. Jöttek mások is, ismeretlen nyelven szóltak hozzá, bólítottak és tovább mentek. Akkor jött a barna szemü lány. Nem mosolygott mint álmában, sôt egy kis rosszallás volt a pillantásában, ahogy kinyujtotta felé a karját. Miközben megfokta a felajánlott kezet, rájött ki is ô valójában, honnan jött s hová tart, de föként arra, hogy ez a pillanat a legfontosabb múló életében.
2009. január 8., csütörtök
Álmomdan bálna voltam Jónás hasában
Csak nagy sokára, miután már fél Magyarország elbálnásodott, jöttem rá, hogy van benne valami. Mert például a bálna is olyan mint a ló csak egészen más. Nicsen neki lába mégis megbotlik.
2009. január 6., kedd
Brackot, Búzát, Békességet a Bújesztendôre
Nem kivántam semmit az új esztendôre abban a reményben, hogy az legalább teljesül.
Ha semmi nem történik, akkor marad idôm olyan dolgokra, amelyek mindig szerettem volna csinálni.
A minap például megtanultam hegedülni a szintetizátoromon.
Ha meggondolom, hogy az unokhugom mit kinozta a szárazfát, hogy valami hang kijöjjön belôle! Anyja persze jóindulatuan mosolygott. Igen mosolygott, de a mai napig nem jöttem rá, hogy a mosoly biztató volt-e vagy elnézést kérô, és hogy végül is kinek szólt.
De ha már itt tartunk akkor csapongjunk csak.
Vannak dolgok, amire az ember minden körülmények között emlékszik. Jó példa erre a hegedülés. Jöhet nátha vagy agyérelmeszesedés, mindenki szivesen emlegeti, hogy tanult hegedülni. Azok persze, akik tudnak is játszani nem emlegetik annyit.
Azután feltalálták a szintetizátort, s egy félkezü ember is tud rajta hegedülni, de mégsem fordulhat elô, hogy egy szinfónikus zenekarban egy csoport zongorista mimeli a hegedût, vagy a szakszofont szintetizátoron. Ennek egyik oka talán az lehet, hogy a karmester nem tudná ki az elsô hegedüs, vagy ki játszik alkalomadtán az “oboán”.
Gyerekkoromban eltûnôdtem azon, hogy a karnagy vajon miért hadonászik a zenészek elôtt, hiszen mindenki éveket töltött el azzal, hogy a saját hangszerén mester fokon játszon. No, miután a karnagy is zenész, feltétlenül karnagy szerettem volna lenni, mert annak nem kell tudni játszani semmiféle hantgszeren, vagy legalábbis nem derülhet ki róla. Sosem felejtem el, hogy a 70-es években milyen élvezettel nézte egész Magyarország, hogy Kobayashi Ken-Ichiro vezényel. Rezzenéstelen szempillájú szamuráj ôsei foroghattak a sírjukban.
Azt sem felejtjük el, amikor ínri tanultunk egy egész évet, holott egy hónap alatt meg lehetett volna tanulni az írást-olvasás minden csinját-binját ha például nem 6 hanem 18 évesen kezdik a gyerekek. Nem sok idô fog eltelni, amikor az írást, csakúgy mint a calligrafikát, csak csodabogarak rejtjeles üzenetek küldésére használják.
Mára ennyi idô jutott a csapongás irására, amit ha lehet folytatok, viszont bokros teendôim elragadnak akkor csak csapongok irás nélkül. Hiába ezt csinálom a legjobban!
Ha semmi nem történik, akkor marad idôm olyan dolgokra, amelyek mindig szerettem volna csinálni.
A minap például megtanultam hegedülni a szintetizátoromon.
Ha meggondolom, hogy az unokhugom mit kinozta a szárazfát, hogy valami hang kijöjjön belôle! Anyja persze jóindulatuan mosolygott. Igen mosolygott, de a mai napig nem jöttem rá, hogy a mosoly biztató volt-e vagy elnézést kérô, és hogy végül is kinek szólt.
De ha már itt tartunk akkor csapongjunk csak.
Vannak dolgok, amire az ember minden körülmények között emlékszik. Jó példa erre a hegedülés. Jöhet nátha vagy agyérelmeszesedés, mindenki szivesen emlegeti, hogy tanult hegedülni. Azok persze, akik tudnak is játszani nem emlegetik annyit.
Azután feltalálták a szintetizátort, s egy félkezü ember is tud rajta hegedülni, de mégsem fordulhat elô, hogy egy szinfónikus zenekarban egy csoport zongorista mimeli a hegedût, vagy a szakszofont szintetizátoron. Ennek egyik oka talán az lehet, hogy a karmester nem tudná ki az elsô hegedüs, vagy ki játszik alkalomadtán az “oboán”.
Gyerekkoromban eltûnôdtem azon, hogy a karnagy vajon miért hadonászik a zenészek elôtt, hiszen mindenki éveket töltött el azzal, hogy a saját hangszerén mester fokon játszon. No, miután a karnagy is zenész, feltétlenül karnagy szerettem volna lenni, mert annak nem kell tudni játszani semmiféle hantgszeren, vagy legalábbis nem derülhet ki róla. Sosem felejtem el, hogy a 70-es években milyen élvezettel nézte egész Magyarország, hogy Kobayashi Ken-Ichiro vezényel. Rezzenéstelen szempillájú szamuráj ôsei foroghattak a sírjukban.
Azt sem felejtjük el, amikor ínri tanultunk egy egész évet, holott egy hónap alatt meg lehetett volna tanulni az írást-olvasás minden csinját-binját ha például nem 6 hanem 18 évesen kezdik a gyerekek. Nem sok idô fog eltelni, amikor az írást, csakúgy mint a calligrafikát, csak csodabogarak rejtjeles üzenetek küldésére használják.
Mára ennyi idô jutott a csapongás irására, amit ha lehet folytatok, viszont bokros teendôim elragadnak akkor csak csapongok irás nélkül. Hiába ezt csinálom a legjobban!
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)
